2014. április. 24. 08:40 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2014. április. 24. 08:39 Gazdaság

Újabb fogyatékkal élő hallgatók dolgozhatnak majd a minisztériumokban

Jelenleg húsz fogyatékkal élő fiatal dolgozik ösztöndíjjal, közülük tizenketten a KIM-ben, nyolcan a Miniszterelnökségen, a tervek szerint még többen kaphatnak állást.

A tervek szerint újabb fogyatékkal élő hallgatók dolgozhatnak majd a minisztériumokban - tudta meg a Magyar Nemzet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM). A lap csütörtöki cikke szerint jelenleg húsz fogyatékkal élő fiatal dolgozik ösztöndíjjal, közülük tizenketten a KIM-ben, nyolcan a Miniszterelnökségen.     

Az ösztöndíjprogram egy hónapja indult, azok az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező fiatalok pályázhattak, akik már legalább négy szemesztert elvégeztek. A program célja, hogy a fiatalok leendő képzettségüknek megfelelő szakirányú munkatapasztalatot szerezzenek, s ezáltal nagyobb esélyük nyíljon az elhelyezkedésre. 

A pályázati úton kiválasztott hallgatók március 13-án kezdték meg a munkát, három hónapon át, napi 4 órában dolgoznak a szakmai érdeklődésüknek megfelelő területen, s munkájukért havi 50 ezer forint adómentes ösztöndíjban részesülnek. A hallgatókat mentorok segítik - ismerteti az újság.

zöldhasú
Hirdetés