Elrendelték a minimálbér 10 dollár 10 centre emelését
Barack Obama amerikai elnök szerdán aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében a szövetségi szerződéses alkalmazottak esetében 7 dollár 25 centről 10 dollár 10 centre fogják felemelni a minimális órabért.
A rendelet 2015. január 1-től hatályos. Kibocsátásnak szándékát Obama az unió helyzetéről elmondott beszédében jelentette be.
Az elnök egyúttal arra biztatta a tagállami és önkormányzati szintű munkáltatókat, hogy emeljék az alkalmazottaik bérét, mert az hozzájárul a gazdaság fellendüléséhez. Obama sürgette, hogy a kongresszus hagyja jóvá az országos minimálbér két demokrata honatya, Tom Harkin szenátor és George Miller képviselő által kezdeményezett megemelését, amelynek ügye elakadt a törvényhozásban.
Az elnöki rendelet az új és a megújítandó szerződések esetében alkalmazandó minimális órabérről az olyan alkalmazotti kategóriákat érinti, mint a katonai támaszpontok konyhai és mosodai dolgozói, a szövetségi épületek portásai vagy a szövetségi építkezéseken alkalmazott munkások. A rendelet által érintett munkavállalók 60 százaléka nő.
A Harkin–Miller törvényjavaslat értelmében egyébként a minimális órabért lépcsőzetesen minden amerikai munkavállaló esetében 10 dollár 10 centre kellene felemelni, majd az inflációhoz igazítva indexálni. Az indítvány értelmében több mint két évtized után először emelnék a borravalóban részesülő alkalmazottak minimálbérét is.
A jelenleg érvényes, 7 dollár 25 centes szövetségi minimális órabérnél jelenleg négy államban alacsonyabb a minimálbér, öt államban és egy területen pedig nem szabályozták ezt a kategóriát.
A Fehér Háznak a rendeletet megindokoló, januári végi közleménye szerint a minimálbér-emelés következtében azoknak a négyfős családoknak, amelyeknek legalább az egyik tagját teljes munkaidőben foglalkoztatják, nem kellene szegénységben felnevelniük a gyermekeiket.
Az amerikai minimálbér reálértéke jelenleg az 50-es évek szintjén áll. Egy teljes munkaidőben, minimálbéren foglalkoztatott alkalmazott évi 14 500 dollárt keres. Ilyen jövedelem mellett – egyetlen kereső esetén – egy négytagú család az állami kedvezmények ellenére is a szegénységi szint alá kerül.
Az Egyesült Államokban 1938 óta 22 alkalommal emelték a minimálbért, a növekményt azonban rendre felemésztette az infláció. Az elnöki hivatal szerint az inflációhoz igazított bérindexálás megakadályozná, hogy megismétlődjön az 1978 és 1989 közötti folyamat, amikor a minimálbér reálértéke 34 százalékkal csökkent.
1998 és 2006 között a visszaesés aránya 19 százalékos volt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
