2010. november. 17. 18:43 HVG Utolsó frissítés: 2010. november. 18. 10:24 Gazdaság

Magyar vállalatok: top 500 a HVG-ben

A legnagyobb árbevételű magyar vállalatokról közöl összeállítást a HVG e heti száma. A Top 500 táblázatokkal, ábrákkal kiegészített cikkekkel mutatja be a magyar cégek élmezőnyét.

A HVG-melléklet megyénként és ágazatonként is rangsorolja a magyar vállalkozásokat. Az összeállításból kiderül, hogy 2009-ben a Molnak volt a legnagyobb árbevétele – megelőzve a Nokia Komárom Kft.-t és az Audi Hungária Kft.-t –, míg a legnagyobb foglalkoztatónak a Magyar Posta számított.

Amint korábban a növekedésből, úgy a 2009-es válságévben a visszaesésből is kivették a részüket a legnagyobb árbevételű hazai cégek. Az árbevételi toplistáról olyanok estek ki, mint a korábban a legjobb 150 között szereplő Vegyépszer Zrt., a General Motors kereskedelmi cége vagy például a Wienerberger Téglaipari Zrt.

Hasonlóan borús képet mutat a toplistás cégek létszámadatainak alakulása. A legnagyobb leépítők zöme az elektronikai iparban tevékenykedik, illetve autó- vagy autóalkatrész-gyártó. Olyan nevek találhatók köztük, mint például a Flextronics, a GE Hungary Kft., illetve a Magyar Suzuki Zrt.

zöldhasú
Hirdetés