Tovább drágulhat a cigaretta
Emelkedhet a cigaretta jövedéki adója - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.
Már készül a cigaretta jövedéki adójának emelésére vonatkozó javaslat, ám azt még nem tudni, mekkora lesz az emelés mértéke - írta hétfői számában a Napi Gazdaság, amely szerint korábban 15 százalékos emelésről keringtek hírek, de 5 százalékos emelés lenne indokolt.
A napilap szerint az unióban most 90 euró az ezer szálra vetített elvárt jövedéki adótartalom a kiskereskedelmi árból visszaszámolva. Magyarország 2018-ig kapott felzárkózási lehetőséget a 64 eurós szintről a 90 euróig, ami évente majd három euró ezerszálankénti jövedéki adónövekedést jelent.
A Napi Gazdaság úgy tudja, a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint is káros a piacra, illetve a költségvetésre nézve az úgynevezett adójegy-bespájzolás, amit néhány gyártó a jövedéki adó emelése előtti időszakban eszközöl, hogy sokáig ne kelljen a kereskedelmi árban érvényesítenie a közteherváltozást. A kabinet már az új adótörvényekben elejét veszi az adójegy-felhalmozásnak - írta a lap.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
