2009. szeptember. 29. 11:17
MTI
Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 29. 10:56
Gazdaság
Egyetlen cég kapott élelmiszeripari bankgaranciát
Eddig egyetlen bankgarancia-kérelmet hagyott jóvá a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) azon program keretében, amelyet a válság miatt bajba került, de egyébként életképes élelmiszeripari vállalkozások számára dolgoztak ki - írta keddi számában a Napi Gazdaság.
A lap szerint eddig 11 igénylés érkezett a bank hiteligazgatóságához, összesen mintegy 12 milliárd forint összegben. A programra összesen 30 milliárd forintot különített el az állam.
Jellemzően hús- és konzervipari, továbbá gabonakereskedelemmel foglalkozó vállalkozásoktól érkeztek konkrét igények, az egyetlen jóváhagyott kérelem esetében már kiadták a bankgarancia-nyilatkozatot, ami lehetővé teszi az igényelt kölcsön lehívását.
Jellemzően hús- és konzervipari, továbbá gabonakereskedelemmel foglalkozó vállalkozásoktól érkeztek konkrét igények, az egyetlen jóváhagyott kérelem esetében már kiadták a bankgarancia-nyilatkozatot, ami lehetővé teszi az igényelt kölcsön lehívását.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.

Gazdaság
MTI
2009. augusztus. 05. 15:21
Zsugorodik a bioélelmiszerek piaca Németországban
Gazdaság
MTI
2009. június. 04. 14:35
Kevesebb élelmiszert és háztartási vegyi árut vásárolunk
Gazdaság
MTI
2009. május. 26. 11:40
Az élelmiszerek piaci ára csökken, de a fogyasztók ezt nem érzik
Gazdaság
MTI
2009. augusztus. 06. 11:20
GVH: az élelmiszerkódex nem versenykorlátozó, mert nem lépett hatályba
Itthon
MTI
2009. július. 15. 16:30
Sólyom nem írta alá az élelmiszerláncokat regulázó törvényt
Gazdaság
MTI
2009. május. 20. 13:52