2009. augusztus. 27. 16:24
MTI
Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 27. 15:57
Gazdaság
Nőtt Románia államháztartási hiánya
Románia államháztartási hiánya 17,6 milliárd lej (1,1 billió forint) volt az idei első hét hónapban. Ez a GDP 3,3 százalékának felelt meg, és a helyzet gyors romlását jelzi ahhoz képest, hogy az első hat hónapban még csak 2,7 százalékos volt a hiány.
Gheorghe Pogea román pénzügyminiszter a hónap elején jóval kisebb, 15,7 milliárd lej deficitre számított, de a vártnál mélyebb recesszió miatt jobban csökkent a költségvetés adóbevétele.
A pénzügyminisztérium adatai szerint az első hét hónapban a központi költségvetése bevétele 6,9 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál. Ez főleg a 14,4 százalékkal kevesebb társasági nyereségadó-bevétel következménye. Ugyanakkor a költségvetési kiadás 7,4 százalékkal nőtt.
A román kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) két hete megegyezett abban, hogy az idei államháztartási hiány a májusban jóváhagyott hitelmegállapodásban jelzett 4,6 százalékról 7,3 százalékra nőhet. Egyezség született arról is, hogy a deficit jövőre 6,0 százalék alatt lesz, 2011-ben pedig nem éri el a 3,0 százalékot. Az új megállapodást arra a várakozásra alapozták, hogy Románia hazai összterméke (GDP) idén akár 8,5 százalékkal csökken.
Románia május elején, az IMF szervezésében, 19,95 milliárd eurós készenléti hitelkeretet kapott a nemzetközi pénzintézetektől és az Európai Uniótól. Az összeg nagyrészét az IMF állja, 12,95 milliárd euró erejéig.
A Moody's Investors Service a napokban úgy vélte, hogy a GDP-arányos román államháztartási hiány nagyobb lesz a közelmúltban felülvizsgált 7,3 százaléknál. Ehhez részben az is hozzájárul, hogy a román kormány várhatóan nem hajt végre jelentősebb kiadáscsökkentést a közelgő elnökválasztás előtt.
A nemzetközi hitelminősítő azzal számol továbbá, hogy Románia idei hazai összterméke (GDP) várhatóan 8,9 százalékkal csökken a hazai kereslet hanyatlása miatt, miközben a gazdaság élénkülésének első komolyabb jelei valószínűleg nem mutatkoznak majd a jövő év közepéig.
A Moody's ezzel rontott Románia idei várható gazdasági visszaesésével kapcsolatos előrejelzésén. Júliusban még jóval kisebb, 5,7 százalékos GDP-csökkenés várt.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.

Gazdaság
MTI
2009. augusztus. 11. 13:33
Románia szeptembertől készen áll az eurokötvény-kibocsátásra
Gazdaság
MTI
2009. augusztus. 10. 18:06
Befagyott a román ingatlanpiac
Gazdaság
MTI
2009. augusztus. 24. 14:30
Románia: 150 ezres elbocsátás lehet a közszférában
Gazdaság
MTI
2009. augusztus. 10. 14:55
Az IMF 7,3 százalékos államháztartási hiányt enged Romániának
Karrier
MTI
2009. augusztus. 17. 15:25
Elbocsátásokat terveznek a román közigazgatásban
Gazdaság
MTI
2009. augusztus. 14. 10:09