2008. december. 08. 13:39
MTI
Utolsó frissítés: 2008. december. 08. 13:34
Gazdaság
Soha nem látott visszaesés a Dacia termelésében
Három napra beindult a munka hétfőtől a romániai Dacia autógyárban, miután 18 napig munkaszünetet tartottak mind a kilencezer alkalmazottnak. A társaság novemberi adatai szerint az eladások 52 százalékkal estek vissza 2007 novemberéhez képest.
Ehhez fogható zuhanás még nem volt a cég történetében. A múlt havi rossz eredmények beillenek az utóbbi hónapok tendenciájába. A novemberi eladások 29 százalékkal kisebbek, mint az októberiek, és 46 százalékkal maradnak le a szeptemberiek mögött - írja az Új Magyar Szó napilap.
Romániában az elmúlt hónapban csak 4688 gépkocsit tudott értékesíteni a Dacia, szemben a tavaly novemberi több mint tízezerrel. A francia Renault-tulajdonban lévő Arges megyei központú gépkocsi gyárban már be is jelentették, hogy nem tudják tartani az idei évre kitűzött céljaikat. Számításaik szerint 2008-ban 50 ezer gépkocsival kevesebb kerül le a futószalagról, mint azt eredetileg tervezték, vagyis a 320 ezer helyett 270 ezer. A cég nem is tudja felbecsülni, hogy milyen számokkal zárul majd december. Az már biztos, hogy novemberi megrendeléseik csupán 3600-ra rúgnak, míg 2007-ben ennek legalább a kétszeresét kérték a forgalmazók.
A Dacia munkaszünetei és rossz eredményei közvetlen kihatással vannak a társaság közel ezer beszállítója által foglalkoztatott több mint százezer dolgozó sorsára is. A pitesti autóalkatrész-gyár nyolcszáz munkavállalót bocsátott el, a temesvári Elba pedig négyszázat küldött el ideiglenesen.
A Dacia is lehetségesnek tartja, hogy megválik hatszáz, ideiglenes munkaszerződéssel dolgozó alkalmazottjától, és ha továbbra is rosszak az eredmények, akkor jövőre további 2400 személy maradhat munka nélkül.
A Daciának a román kormány az autóipart védő intézkedésekkel próbál segíteni. December 4-én felemelték a használt autók forgalomba íratása után felszámolt környezetvédelmi adót, és a roncsautó-program keretében megemelték a régi járművek becserélése után járó összeget 800 euróról 1000 euróra, hogy ösztönözzék az új autók vásárlását. A kabinet már korábban felfüggesztette az új autók után fizetendő környezetvédelmi adót. A bő egy évre szóló rendelet legkésőbb december 15-én érvénybe lép.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.

Gazdaság
MTI
2008. november. 24. 16:45
A Daimler felülvizsgálja beruházásait
Autó
hvg.hu
2008. november. 19. 23:25
Tovább zuhant az európai autópiac
Gazdaság
MTI
2008. november. 14. 12:49
Európában csak a Dacia, a Jaguar és az Audi állja a sarat
Gazdaság
2008. november. 18. 23:25
Csődközeli állapotban a GM és a Chrysler
Gazdaság
MTI
2008. november. 21. 16:28
Autóipari mentőövről hallani sem akar az EU versenyügyi biztosa
Gazdaság
MTI
2008. november. 10. 16:55
Merkel és Európa segítségét kéri az Opel
Gazdaság
MTI
2008. november. 20. 14:33
Daimler-főnök: az autógyártásra még mélyebb válság vár
Karrier
MTI
2008. június. 24. 14:30
Legfeljebb egymillió eurós támogatást kaphat a Daimler-Benz
Gazdaság
MTI
2008. december. 03. 16:29
A GM és a Chrysler heteken belül összeomolhat
Gazdaság
MTI
2008. november. 14. 11:39
Az autóipari recesszió tovább lassítja a szlovák gazdaságot
Gazdaság
MTI
2008. december. 05. 08:55
A GM és a Chrysler egyesülésbe menekülne
Gazdaság
MTI
2008. november. 19. 14:01
Napelemgyártó cég venné meg az Opelt a General Motorstól
Gazdaság
MTI
2008. november. 18. 14:05
Az autóipari cégeknek az EU nem dob mentőövet
Gazdaság
MTI/hvg.hu
2008. november. 28. 10:23
A GM Europe 10 százalékkal akarja csökkenteni a munkabérköltségeket
Gazdaság
MTI
2008. november. 16. 15:40
Válságtanácskozás az Opel megmentésére
Gazdaság
MTI
2008. december. 02. 13:54
Történelmi mélyponton az autóértékesítés Németországban
Gazdaság
MTI
2008. július. 24. 15:00