2008. október. 28. 12:43
MTI
Utolsó frissítés: 2008. október. 28. 12:49
Gazdaság
Növekszik Izland pénzigénye
Kedden az izlandi jegybank irányadó kamatát 12-ről 18 százalékra emelte a pénzügyi válság elleni harc nagyobb sikere jegyében. Két héttel ezelőtt vitte le a bank a kamatot a korábbi 15,5 százalékról. Az izlandi korona árfolyami vesztesége az év eleje óta 40 százalék körül van.
Az izlandi jegybank pénteken kéréssel fordult az Európai Központi Bankhoz és az amerikai Fed-hez is, hogy segítsenek az országnak a pénzügyi válságból való kilábalásban. Segítségkéréssel már korábban a skandináv államok központi bankjait is megkereste Izland.
Mint ismeretes, a kis ország a múlt héten megállapodott az IMF-fel egy 2,1 milliárd dolláros segélycsomagról. Akkor az ország kormányfője úgy nyilatkozott, hogy még 4 milliárd dollár kellene a pénzügyi krízis szanálásához. Kedden Geir Haarde megerősítette a válság megoldásához szükségesnek tartott összesen 6 milliárd dolláros pénzigényt. A héten utalt rá, hogy a 4 milliárd dollárnyi kölcsönt elsősorban a skandináv államoktól várná.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.

Gazdaság
MTI
2008. október. 15. 18:52
Az izlandi jegybank 350 bázisponttal csökkentette a kamatot
Gazdaság
MTI
2008. október. 28. 11:40
A Le Soir 10 milliárd euróra teszi a magyar IMF-segítséget
Gazdaság
MTI
2008. október. 28. 10:39
FT: elapadhat az IMF segítségre fordítható tartaléka
Gazdaság
MTI
2008. október. 20. 16:40
Izland mentőcsomagot rak össze az IMF segítségével
Gazdaság
hvg.hu
2008. október. 28. 06:30
Szalay-Berzeviczy: a világ összeomlik, mi pedig nagy bajban vagyunk
Gazdaság
MTI
2008. október. 27. 15:35
Brown: a tengerentúli felelőtlenség érződik Izlandon, Magyarországon
Gazdaság
MTI
2008. október. 17. 17:35