2008. május. 20. 18:00
MTI
Utolsó frissítés: 2008. május. 20. 17:39
Gazdaság
BÉT: átlag alatti forgalom és esés
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 233,51 pontos, 1,02 százalékos csökkenéssel, 22 715,64 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma kedden 11,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva.
Farkas Róbert, a Raiffeisen Bank részvénykereskedési igazgatója szerint a forgalom alapján elmondható, hogy a befektetőket nem igazán érdekli a magyar részvénypiac. Ha a nemzetközi pozitív hangulat még egy pár hétig kitartana, talán a magyar részvények iránt is nagyobb lenne az érdeklődés. Az elmúlt két hónap jelentős emelkedése után azonban inkább negatív korrekció várható - tette hozzá.
Véleménye szerint ez lefelé húzná a magyar piacon forgó részvények árfolyamait is. A budapesti börze alulteljesített a nemzetközi piacokhoz képest.
A Mol 110 forinttal, 0,49 százalékkal 22 560 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 185 forinttal, 2,5 százalékkal 7225 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 0,87 százalékkal 795 forintra esett, forgalma 1,6 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 540 forinttal, 1,58 százalékkal 33 700 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 137,3 millió forintos forgalom mellett 610 forinttal, 3,35 százalékkal 17 580 forintra gyengült.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 8,33 ponttal 2 651,67 pontra esett, ez 0,31 százalékos gyengülés az előző napi záráshoz képest.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.

Gazdaság
MTI
2008. május. 16. 17:30
BÉT: optimista nemzetközi hangulat ellenére esett az index
Gazdaság
MTI
2008. május. 06. 14:25
Távozik a BÉT kereskedési igazgatója
Gazdaság
MTI
2008. május. 05. 15:03
BÉT: áprilisban visszaesett a tőzsde forgalma
Gazdaság
MTI
2008. május. 13. 18:21
BÉT: lanyha forgalom mellett enyhe erősödés
Gazdaság
MTI
2008. május. 06. 18:08