2008. március. 04. 18:57
MTI
Utolsó frissítés: 2008. március. 04. 18:59
Gazdaság
A Magyar Posta megújítja info-kommunikációs rendszerét
A Magyar Posta (MP) jelentős, akár 20-30 százalékos költségmegtakarítást vár az info-kommunikációs infrastruktúrájának megújításától, amelynek tenderkiírása kedden jelent meg az Európai Unió hivatalos közbeszerzési lapjában.
A vezetékes és mobil távközlési, valamint az adatátvitel rendszerek egységesítését és korszerűsítését már korábban is tervezte a társaság, de a megvalósításra csak most, számos szerződés lejártával van lehetőség. Például a Vodafone-nal 2003-ban megkötött szerződés is az idén lejár.
A tárgyalásos tender több milliárd forint nagyságrendű. Az új egységes info-kommunikációs szerződés 2013. december 31-ig szól majd.
Tomecskó Tamás, a társaság szóvivője emlékeztetett arra, hogy a társaságnál korábban a vezetékes fővonalak és mellékvonalak kezelése területi igazgatóságonként egyedi szerződésekkel történt, ami nem tette lehetővé az alközpontok összekapcsolását, belső postai telefon-hálózat megvalósítását. Az adatátviteli hálózat bonyolult infrastruktúrájának napi üzemeltetése és további fejlesztése is jelentős postai erőforrásokat igényel.
Az új, költséghatékony kommunikációs megoldások - például alközpontok összekötése, mobil és vezetékes technológia integrálása - bevezetésével, a felesleges kapacitások megszüntetésével, valamint a port alapú szolgáltatással és elszámolással viszont megtakarítások érhetők el.
Az egy szolgáltatási szerződésbe összefogott teljes info-kommunikáció biztosítja, hogy a mobil, a vezetékes és az adatátviteli infrastruktúra fejlesztése egységben történjen, az egyes technológiák előnyei kihasználhatóak legyenek.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.

Gazdaság
MTI
2007. december. 06. 16:03
Magyar Posta: 3 milliós közbeszerzési bírság
Gazdaság
MTI
2007. október. 09. 14:47
Magyar Posta: 2013-ig nem privatizálnak
Gazdaság
2007. június. 17. 11:33