2007. szeptember. 28. 12:59
MTI
Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 28. 12:59
Gazdaság
Huszonötmillió forintra bírságolták az OMV-t
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az OMV-t 25 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése miatt - közölte a szervezet pénteken honlapján.
A közlemény szerint a PSZÁF egy korábban hivatalból indítotteljárás során megállapította, hogy a Mol Nyrt. névre szóló törzsrészvényekre 2007. június 15. napot követő időszakban kötött ügyletek során, illetve az OMV időközben nyilvánosságra hozott szándéknyilatkozatában megfogalmazottak alapján sérültek a piacbefolyásolásra, illetve a vállalatfelvásárlásra vonatkozó egyes törvényi rendelkezések.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.

Gazdaság
MTI
2007. szeptember. 27. 12:03
Igen bizonytalan az OMV akciójának kimenetele a Mol átvételére
Gazdaság
MTI/hvg.hu
2007. szeptember. 25. 12:42
A Mol nem tárgyal az OMV-vel az egyesülésről
Gazdaság
hvg.hu/MTI
2007. szeptember. 25. 08:45
A Mol fölfelé húzhatja a piacot az OMV-bejelentés után
Gazdaság
MTI
2007. szeptember. 26. 16:41