2007. augusztus. 11. 15:00
MTI
Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 11. 15:03
Gazdaság
Ciánmentesen is működhetne a verespataki aranybánya?
Alternatívát kell nyújtani a verespataki bányászoknak, hiszen ciánmentes bányászati technológiák is léteznek, de a település számára a falusi turizmus és általában az idegenforgalom is megoldást nyújthat - fejtette ki Bogdan Olteanu, a román képviselőház elnöke.
A politikust a Ziua de Cluj című kolozsvári napilap szombati száma idézte. A lap Olteanut a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat aranybányatervének nyílt ellenzőjének nevezte. A román házelnök nemrég Chilében találkozott egy ott élő, bányászati kutatásokat végző román tudóssal, aki azt állítja, hogy a verespataki aranykitermelés ciántechnológia alkalmazása nélkül is lehetséges.
"Remélem, elhozza majd Romániába is ezt a technológiát, hogy felkínáljuk a verespataki bányászoknak a ciánmentes bányászati lehetőséget is" - fogalmazott Olteanu. Meggyőződése, hogy a faluturizmus mellett a látogatók érdeklődését a Kirnyik-hegyben feltárt kétezer éves római kori bánya önmagában is felkeltheti. Nem ért egyet azzal, hogy ezt megsemmisítsék, hiszen például Franciaországban most éppen arra gyűjtik a pénzt, hogy egy ehhez hasonló bányát ássanak ki idegenforgalmi látványosság céljából.
Olteanu közölte: hamarosan Verespatakra látogat, hogy alternatív megoldásokat ajánljon a helyieknek. Szerinte azt nem teheti meg a román állam, hogy megtiltja a cián használatát, ugyanakkor semmilyen egyéb lehetőséget nem kínál fel az ott élő embereknek.
Jelenleg a román környezetvédelmi minisztérium vezetése alatt álló szakértői bizottság tanulmányozza az Európa legnagyobb külszíni bányáját tervező beruházás környezeti hatástanulmányát. Ez a testület tesz majd javaslatot a kormánynak, hogy megkaphatja-e az RMGC a kitermelési engedélyt vagy sem, majd a kabinetnek kell meghoznia a végső döntést. Ez akár már ősszel is megszülethet.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.

Itthon
MTI
2006. október. 05. 11:58
Súlyos hiányosságok a verespataki hatástanulmányban
Itthon
MTI
2006. szeptember. 27. 15:18
12 ezer aláírás jött össze a verespataki beruházás ellen
Világ
hvg.hu
2007. február. 20. 18:20
A bíróság visszavonta a RMGC verespataki kitermelési engedélyét
Világ
2007. augusztus. 01. 15:22
A verespataki bánya engedélye ellen szól a Soros Alapítvány
Itthon
hvg.hu
2006. október. 27. 15:55
Fordulat Verespatakon: újabb vizsgálat szükséges
Világ
MTI
2006. október. 04. 16:59
Verespatak: az EU a szabályok betartására figyelmeztet
Hét nap
2007. augusztus. 01. 00:00
Verespataki csűrcsavar
Világ
2007. február. 27. 13:39