2007. június. 06. 17:50 MTI Utolsó frissítés: 2007. június. 06. 17:53 Gazdaság

Változnak a gépjármű-felelősségbiztosítás szabályai

Biztosítóváltás esetén az eddiginél könnyebb lesz érvényesíteniük kedvezményeiket az autósoknak, motorosoknak - közölte Gál J. Zoltán államtitkár a kormány szerdai ülését követő sajtótájékoztatón, ahol ismertette a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló rendelet július elsejétől hatályos módosításait.

 
Eszerint ha halálesetet vagy súlyos személyi sérülést okoz egy azonosítatlan jármű, az eddigi gyakorlattal ellentétben nem csak a személyi sérüléssel kapcsolatos károkat, például a kórházi költségeket, hanem a dologi károkat, például az autóban keletkezett károkat is megtéríti a Kártalanítási Számla, amelyet a Magyar Biztosítók Szövetsége működtet. Emellett a korábbi gyakorlattal szemben a káresemény bejelentését követően a biztosítóknak három hónapon belül kártérítési javaslatot kell tenniük - tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta: jelentős változás, hogy biztosítóváltáskor a biztosítók egymástól is beszerezhetik az ügyfél kárigazolását, így nem kerül automatikusan a legrosszabb besorolásba, ha nem nyújtja be az előző biztosítójától származó dokumentumot. A régi biztosító 15 napon belül köteles kiállítani a kárigazolást, amelyet az ügyfél is kérhet.

Gál J. Zoltán elmondta: a kötelező biztosítás szüneteltetésének lehetősége ezentúl kiterjed a motorkerékpárokra is, a személyautók, tehergépjárművek és a buszok mellett.

zöldhasú
Hirdetés