2007. április. 06. 15:19
MTI
Utolsó frissítés: 2007. április. 06. 15:21
Gazdaság
Biomassza, biogáz: szakmai konzultáció a megújulókról
Németh Imre, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) államtitkára szerint elérhető az az európai uniós célkitűzés, hogy a magyarországi energiafelhasználáson belül a megújuló energiaforrások arány elérje a 20 százalékot, s ebben a legnagyobb szerepet a biomassza játszhatja.
A megújuló energiaforrások felhasználásának támogatására az unió mostani költségvetési időszakában, az elkövetkező 7 évben 70-80 milliárd forint támogatási összeg áll Magyarország rendelkezésére - mondta az államtitkár pénteken Budapesten, a megújuló energiaforrások felhasználásának támogatási lehetőségeiről szervezett szakmai konzultáción.
Németh Imre elmondta: Magyarországon a szénalapú energiahordozók felhasználását 15 százalékban válthatná ki a biomassza a közeljövőben. A biomasszán belül jelentős szerepet kaphat a biogáz, amely a települési szennyvíztisztítók, élelmiszeripari feldolgozók és mezőgazdasági állattartó telepek melléktermékeként hasznosítható.
Magyarországon jelenleg egy-két korszerű, az utóbbi években épített biogáz üzem működik, és további 10-15 régebbi tervezésű biogáz-mű, amelyben még az úgynevezett rothasztási technológiát alkalmazzák - tájékoztatott Eszes Zsolt, az Inwatech Környezetvédelmi Kft. ügyvezető igazgatója.
Elmondta: a biogáz hasznosítás Magyarországon a megújuló energiaforrásokon belül most még nem éri el a 10 százalékot. Ez az alternatív energia ugyanakkor rendkívül perspektivikus lehet a jövőben, amit a külföldi tapasztalatok is alátámasztanak. Az ügyvezető utalt rá: leggyakrabban külföldön 300-500 kilowatt teljesítményű biogáz üzemet építenek - ez a legkifizetődőbb alkalmazás a kistérségekben. Egy kilowatt villamos energia teljesítmény előállításának beruházási költsége jelenleg Magyarországon mintegy egymillió forint. Azaz egy 500 kilowatt teljesítményű biogáz üzem beruházási költsége eléri a fél milliárd forintot.
Magyarországon ezen üzemek elterjedése a szakértő szerint, nagy mértékben függ majd a létesítéshez igénybe vehető támogatás nagyságától. Ez a jelenlegi ismeretek szerint - kis- és középüzemeknél - 20 százalékos, míg a mezőgazdasági hasznosítás esetén akár 40 százalékos is lehet.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.

Tech
MTI
2006. augusztus. 20. 11:58
Kétmillió autó fut már alternatív üzemanyaggal
Tech
hvg.hu
2007. március. 29. 14:30
A Kanári-szigetek egyikén csak megújuló energiát használnak
Gazdaság
MTI
2006. május. 19. 12:49
Konferencia az alternatív energiaforrásokról Szegeden
Hazai gazdaság
MTI
2006. február. 06. 15:11
Alternatív tüzelőre állt át néhány nagy földgázfogyasztó
Tech
MTI
2007. február. 27. 12:10