2006. május. 10. 14:25
MTI
Utolsó frissítés: 2006. május. 10. 14:30
Gazdaság
Kelet-Európában és Ázsiában bíznak a nagy sörgyárak
Kelet-Európában és Ázsiában bizakodnak a világ vezető sörgyártó cégei, mert ezekben a térségekben folyamatosan növekszik a fogyasztás, miközben a nyugat-európai országokban stagnál, csökken, vagy alig bővül. Legutóbb a dán Carlsberg és a hozzá tartozó Baltic Beverages Holding számolt be a kelet-európai és az ázsiai értékesítés növekedéséről.
A világ hatodik söripari cége, a dán Carlsberg az első negyedben az elemzők várakozásával ellentétben nyereséges lett: az üzemi eredmény 83 millió dán korona (14,1 millió dollár) volt, az egy évvel korábbi 22 millió koronás veszteséggel, és az elemzők 14 milliós várakozásával szemben, ráadásul úgy, hogy az első negyedév nem igazán a sörivás időszaka az északi féltekén.
A bevétel 7,8 milliárd koronára nőtt az egy évvel korábbi 7,4 milliárdhoz képest, ezen belül Nyugat-Európában 2 százalékkal 5,4 milliárd koronára emelkedett, Kelet-Európában 5 százalékkal, Ázsiában 28 százalékkal bővült.
A londoni Baltic Beverages Holding (BBH), amelynek többségi tulajdona van Oroszország legnagyobb sörgyárában, a Baltikában - 11,3 százalékkal 77 millió euróra (98 millió dollárra) növelte adó előtti eredményét az első negyedben, miközben árbevétele 14,9 százalékkal bővült. Bár Oroszországban a rendkívüli hideg miatt mennyiségben 1 százalékkal visszaesett az értékesítés, a cég arra számít, hogy az orosz piac évente 3-5 százalékkal fog bővülni a következő esztendőkben.
A BBH - amelynek 50-50 százalékban a brit Scottish and Newcastle és a Carlsberg a tulajdonosa - növekedésének fő forrása Oroszország, Ukrajna, Kazahsztán és a három balti állam. Oroszország a világ leggyorsabban bővülő sörpiaca, a BBH tavaly 12 százalékkal növelte eladásait, miközben a globális sörpiac 6 százalékkal növekedett.
A többek között a Pilsner Urquellt gyártó SAB Miller csoport, a világ második számú söripari cége is elsősorban a kelet-európai piacoknak köszönheti forgalmának növekedését: a márciussal végződött évben az eladások mennyiségben 5 százalékkal bővültek Európában, ezen belül kiemelkedően nőtt a bevétel Oroszországban, Lengyelországban és Romániában.
A Heineken, a negyedik számú söripari csoport érdeklődésének a középpontjában is Oroszország áll, ott a cégnek 14 százalékos a piaci részesedése. A cég Kínában is terjeszkedik, de ott alacsonyabb profitrátával tudnak dolgozni, mint Oroszországban, ezért a következő években mindenképpen az orosz piacé az elsőbbség, emellett az Egyesült Államok is felértékelődik, mert ott alakul a legjobban a nyereségességi mutató.
A világelső belga InBev az elkövetkezőkben elsősorban a nyugat-európai piacot akarja megdolgozni, éppen mert ott az utóbbi időben nem szerepelt fényesen a cég.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.

Plázs
MTI
2006. április. 11. 12:58
Sörfürdő Csehországban
Gazdaság
eurohirek.hu
2006. január. 23. 11:28
Botrányt keltett a Jézust szerepeltető sörreklám
Plázs
MTI/hvg.hu
2006. március. 22. 16:40
Már nem divat a sörhas
Karrier
MTI
2006. március. 08. 11:50
Belga sörösök tüntettek cégük Magyarországra költözködése miatt
Gazdaság
hvg.hu
2006. január. 31. 09:40
129 milliárd forint értékű sört ittak a magyarok tavaly
Plázs
MTI
2006. április. 14. 14:48