2006. április. 21. 17:45
MTI
Utolsó frissítés: 2006. április. 21. 17:49
Gazdaság
Felülvizsgáltatná közbeszerzését a Balassagyarmati Fegyház
Saját maga ellen kért jogorvoslati kérelmet a Közbeszerzési Döntőbizottságnál a Balassagyarmati Fegyház és Börtön. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent határozat megengedi az eljárás újbóli értékelését. Ritka eset az, amikor a közbeszerzés kiírója maga ellen kérjogorvoslatot, de most ez történt.
A Balassagyarmati Fegyház és Börtön múlt év őszén tett közzé közbeszerzési felhívást a fogva tartottak 2006-2007. évi élelmezésére. Az élelmiszereket 10
csoportba sorolta, a 9. csoportba tartoztak az instant italporok. Ebben a körben a Budmárk Kft. lett a nyertes, a másik ajánlattevő - az AG Foods Kft. - ajánlatát pedig érvénytelennek nyilvánította a kiíró.
Az érvénytelenség oka az volt, hogy a bank-igazolás nem felelt meg az ajánlati felhívásban megfogalmazott feltételeknek. Ezek körébe tartozott, hogy az utolsó két évben nem lehetett kettőnél több, 60 napot meghaladó sorállás a banknál. Az AG Foods csak 2005. márciusában nyitotta meg számláit a bankjánál, annak ellenére, hogy sorállás nem volt egyiknél sem, a kiíró - a rövid idő miatt - nem
fogadta el az igazolást.
A Döntőbizottság a kiíró kérésére megállapította, hogy jogsértő volt az elutasított cég kizárása, ezért megsemmisítette az eljárást lezáró döntést. Egyúttal feljogosította a kiírót, hogy 30 napon belül új döntést hozzon. Miután a jogsértés reparálható, a Döntőbizottság eltekintett a bírság kiszabásától.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.

Vállalkozás
Salgó Andrea (hvg.hu)
2006. április. 03. 08:30
Értelmetlen a közbeszerzési törvény módosítása?
Itthon
MTI
2006. január. 04. 13:16
Új közbeszerzési eljárást írnak ki a diákigazolványokra
Gazdaság
MTI
2006. március. 13. 08:51