2005. április. 08. 15:51
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2005. április. 08. 15:55
Gazdaság
Visszatérnek a fémkések a brit repülőkre
Enyhítik a szigorú biztonsági intézkedéseket az angliai repülőterekről induló járatokon, a szigorított beléptetési procedúrának köszönhetően.
Biztonsági vizsgálat a reptéren © AP |
Most azonban a reptéri, valamint a repülés közbeni biztonsági előírásoknak köszönhetően több korábbi szabályt is fel lehet oldani.
„Felülvizsgáltuk a fedélzetre vihető tárgyak listáját” – nyilatkozta az NBC-nek a brit közlekedési minisztérium szóvivője. „A pilótafülkék ajtaját megerősítették, s az út során mindet végig zárva tartják.”
A biztonsági szolgálatok a három legforgalmasabb angliai reptéren – a Heathrow-n, a Gatwicken és a Stansteden – 15 000 éles tárgyat koboztak el a tilalom első 12 hónapjában. Azonban április 25-étől a brit repterekről indulók már magukkal vihetnek a fedélzetre kötőtűt és 3 centiméternél nem hosszabb pengéjű ollót. Egyéb tárgyak, például a tollakba épített kések továbbra is tiltólistán vannak.
A British Airways üdvözölte a döntést, hozzátéve, hogy a szigorított biztonsági előírások feleslegessé teszik a tilalmat, amelynek visszavonásával fokozható az utasok kényelme. „Már jó ideje sürgettük a kormányt, hogy vizsgálja felül ezeket a szabályokat” – jelentette ki a BA szóvivője.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.

Világ
MTI
2005. február. 15. 18:13
A szerkezet meggyengülése okozta a párizsi repülőtér-katasztrófát
Világ
MTI
2005. január. 13. 19:40
Svájc a davosi fórum alatt lelövi az azonosítatlan repülőgépeket
Itthon
MTI
2005. február. 16. 14:25
Kétszáz repülőjáratot töröltek szerdán Münchenben
Itthon
hvg.hu
2005. január. 07. 10:19
Késsel akart repülőre ülni Schmitt Pál
Világ
MTI
2005. január. 12. 22:57
Terroristagyanú miatt visszafordítottak egy repülőgépet
Világ
MTI
2005. január. 25. 17:04