2005. március. 18. 12:57
MTI
Utolsó frissítés: 2005. március. 18. 13:04
Gazdaság
A főváros is rábólintott a védőháló-hirdetésekre
Támogatja a fővárosi kabinet azt a rendeletmódosítást, amely lehetővé tenné, hogy a társasházak felújítása idején használt védőhálón elhelyezett hirdetésekből pénzhez jussanak a lakók.
A kabinet még januárban kérte a rendeletet előterjesztő főépítészt, hogy dolgozza át a javaslatot, mivel az általa korábban javasolt 25 százalék körüli hirdetési felületet kevésnek tartották. A városvezetés által javasolt újabb tervezet szerint az épülethomlokzat 60 százalékán, de legfeljebb 400 négyzetméternyi védőhálón lehet majd ezután reklámot elhelyezni a felújítás alatt.
A kabinet nem támogatta azonban azt a XI. kerületi kérést, miszerint a Fehérvári úti szakrendelő felújítási költségeihez oly módon járuljon hozzá a főváros, hogy több ingatlanát átadja a városrésznek - mondta Bőhm András, az SZDSZ-frakció vezetője.
A kabinet nem támogatta azonban azt a XI. kerületi kérést, miszerint a Fehérvári úti szakrendelő felújítási költségeihez oly módon járuljon hozzá a főváros, hogy több ingatlanát átadja a városrésznek - mondta Bőhm András, az SZDSZ-frakció vezetője.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.

Gazdaság
MTI
2005. március. 16. 11:22
Uniós pénzek kellenek a panellakások felújítására
Gazdaság
hvg.hu
2005. február. 08. 14:49