2004. október. 06. 12:00
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Gazdaság
Dánia is beszállt az Északi-sarkért folyó harcba
Dán tudósok mérésekkel akarják bizonyítani, hogy az Északi-sark az ország felségterületét képező Grönland természetes nyúlványa. A dánok nem titkolják, hogy olajat akarnak keresni az Északi-sarkon.
A dán Tudományügyi Minisztérium bejelentette, hogy az ország igényt tart az Északi-sarkra és olajkutatásokat kíván ott végezni - írja az euro.hu. A kormány 150 millió dán koronát, azaz közel 5 milliárd forintot különített el a csúcstechnológiát bevető kutatásra, amelynek sikerétől azt remélik, hogy Dánia olaj- és gázlelőhelyekhez jut.
A dánok arra az ENSZ-egyezményre is hivatkoznak, amely lehetővé teszi a tengerparti országoknak, hogy igényt formáljanak a tengerfenék természeti kincseire. Az egyezményt ratifikálóknak tíz év áll rendelkezésre, hogy jogosultságukat megalapozottan bizonyítsák.
Kanada és Oroszország is végez hasonló célú kutatásokat az Északi-sark környékén. „Először tudományos bizonyítékok kellenek, aztán jöhetnek a politikai tárgyalások” – mondta egy dán illetékes.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.