Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A buszok, villamosok üléskárpitjai jellemzően sokszínűek és vad mintázatúak. Ennek fő oka, hogy elrejtsék a koszt, de nem ez az egyetlen érdekességük. Sokan rondának tartják őket, ám akadnak, akik meglátják bennük a szépséget, és időről időre művészeket is megihletnek.
Talán már önnek is megfordult a fejében a kérdés: miért nem tudnak normálisan kinézni a tömegközlekedési eszközök ülései? A kárpit szinte mindig tarkabarka, rikító, a legtöbb esetben még a szabályos formákat is kerüli a dizájn. Ennek a legfőbb oka, hogy a mintákat úgy tervezték, hogy azok minél jobban elrejtsék a koszt. Utazás közben gyakran nem látjuk, hogy ez pontosan mit is jelent, de például ez a videó kiválóan szemlélteti a dolgot. Vagy éppen ez, ahol azt nézhetjük végig, hogy mennyi koszt lehet kiporszívózni egy busz üléséből:
Persze a kosz halmozódása – tekintve, hogy hányan használják nap mint nap a tömegközlekedést – nem meglepő, ahogy az sem, hogy nem csak por, de a kórokozók is nagy mennyiségben megtalálhatók a buszok, villamosok ülésén.
A biztonság és a tartósság is fontos szempont
A tömegközlekedést minden nap rengeteg ember használja, egy-egy jármű pedig hosszú évekig teljesít szolgálatot, ez pedig eléggé leszűkíti a gyártók mozgásterét. Az üléshuzatok kiválasztásánál fontosak a biztonsági szempontok is. Az üléseknek tűz esetén a lehető leghosszabb ideig ki kell bírniuk anélkül, hogy lángra kapnának és elárasztanák füsttel az utasteret.
Az üléseknek emellett strapabírónak kell lenniük, a folyamatos és intenzív használat miatt az is fontos, hogy könnyen tisztíthatók legyenek – igaz, egy-egy tisztítás között gyakran hosszú idő telik el, ezért kiemelten fontos a már említett kosz-rejtő képesség, aminek a harsány mintázat kiválóan megfelel.
Az esetek túlnyomó többségében a megoldást a padlószönyegekre és lábtörlőkre emlékeztető mokett kárpit jelenti. A London Transport Museum leírása alapján az anyag 85% gyapjú és 15% nejlon; amellett, hogy strapabíró, kifejezetten olcsón és könnyen gyártható nagy mennyiségben, ezért is terjedt el.
Eleinte követte a divatot
A múzeum honlapján található leírás szerint először az 1920-as években használták a londoni tömegközlekedésben a mokett huzatokat, az első minta neve Lozenge volt, a gyártó által kitalált dizájn követte a kor art deco stílusirányzatát.
Az 1930-as években a londoni tömegközlekedési vállalat megalakulása után a vezetőség megbízott több dizájnert és művészt azzal, hogy stílusos és modern mintázatokat tervezzenek a város tömegközlekedési rendszereihez. Ekkor a mokett huzatok már nem csak praktikus megoldásként jelentek meg, egyfajta dizájnikonná is váltak. Ez olyan szintre jutott, hogy az emeletes buszokhoz Douglas Scott által tervezett mintázat a ‘60-as években London egyik szimbólumává vált.
Az ezredforduló előtt pedig még arra is volt energiája a londoni közlekedésért felelős vállalatnak, hogy minden egyes vonal külön saját dizájnt kapjon, ami színeiben és hangulatában utal az adott viszonylatra.
A tömegtermelés kora
A BBC 2016-os cikke azonban kiemeli: ez a fajta igényesség már a legtöbb helyen kiveszni látszik. Mint írják, a tömegközlekedés fenntartása ritkán kifizetődő, így a megjelenésre sem szánnak extra erőforrást, neves dizájnerek bevonása pedig a legtöbb esetben nem költséghatékony.
Magántársaságoknál már előfordulhat, hogy több időt, energiát fektetnek a dizájnba, viszont ezekben a esetekben sem a divat vezeti a tervezést, hanem a marketing szempontok. A cél ilyenkor az, hogy tudat alatt különlegessé tegyék az utazást, olyan érzetet keltve, mintha minden alkalommal nyaralni indulnánk, ezt pedig élénk, erős, világos színekkel érik el. Persze ezekben az esetekben a cég logója sem maradhat el, hiszen fontos, hogy tudatosuljon az utazóban, kinek köszönheti ezt a csodás élményt. Sokkal szebb megoldásokra azonban itt sem kell számítani, hiszen a magántársaságok esetében sem hátrány, ha a színpompás minta elrejti a koszt.
Arról nem is beszélve, hogy a divat szinte minden esetben gyorsabban változik, mint a tömegközlekedés járműparkja, így akárhogy is próbálkoznának a dizájnerek, az utasok egy idő után úgyis azt éreznék, hogy régi, elavult székeken ülnek.
Ronda vagy különleges?
Annak ellenére, hogy az elsődleges ok a kosz elrejtése és nem gyakori az idejétmúlt minta, ha sokat nézi az ember, van valami különleges a tömegközlekedések üléshuzataiban. Az I Don’t Give a Seat nevű Instagram-profil például már évek óta dokumentálja a világ minden tájáról a tömegközlekedési eszközök ülésmintáit, az oldal pörgetve pedig egészen különleges megoldásokra is bukkanhatunk. Úgy tűnik, hogy a tartalom sokakat megszólít, az oldalnak közel 150 ezer követője van.
A színes minták pedig rendre megihletnek egy-egy alkotót. Menja Stevenson német művész 2006-os Bustour-kollekcióját például a tömegközlekedés inspirálta. Stevenson külön megegyezést kötött a közlekedésért felelős vállalattal, hogy kaphasson az anyagból, mivel az nem volt beszerezhető kereskedelmi forgalomban.
Volt már példa hasonlóra Magyarországon is. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban a hagyományos tantárgyak mellett gyakorlati tapasztalatokat is kell szerezniük a tanulóknak, ennek része, hogy csapatokba szerveződve egy céget kell alapítaniuk, majd egy éven keresztül működtetni azt. 2017-ben az egyik csoportnak az az ötlete támadt, hogy a BKK üléshuzataiból csinálnának termékeket. Ehhez egyszerűen csak írniuk kellett a vállalatnak, az összekötötte őket az üléshuzatot gyártó céggel, ahonnan méterenként hétezer forintért beszerezték a kárpitot – mondta Vida Borbála, a csapat marketingese anno a Forbes-nak. A csapat 25 táskát, 35 pólót, 10 sapkát és 50 bérlet tokot gyártott az ikonikus sávos mintázatú anyagot felhasználva, ami hamar el is fogyott.
