Élet+Stílus hvg.hu 2018. március. 31. 16:17

Rózsaszín kanapékkal pakolták tele Kim Dzsong Un zöld vonatát

Kínai látogatására vonattal érkezett, amelynek első pillantásra meghökkentő a berendezése.

Ahogy korábban megírtuk, Kim Dzsong Un a héten olyat tett, amit hatalomra kerülése óta még soha: külföldre utazott, meglátogatta Hszi Csin-ping kínai elnököt. A találkozón szóba került a Koreai-félsziget atommentesítése és elhangzott az is, hogy az észak-koreai vezető hajlandó találkozni Donald Trump amerikai elnökkel.

Azóta kiderült, hogy a sajtónak előre be nem jelentett látogatásra Kim Dzsong Un nem repülővel, hanem egy zöld vonattal érkezett – amilyet korábban apja, Kim Dzsong Il is használt –, amelynek belsejében egy komplett tárgyalótermet is berendeztek, rózsaszín kanapékkal.

Az eseményről és a járműről nemrég néhány felvétel is napvilágot látott.