Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#stadionok

Gazdaság Sztojcsev Iván

A félretervezéstől a korrupcióig – épülhet stadion az Eb-re drágábban, mint a mienk?

Egy szempontból egész biztosan kiemelkedik Budapest a foci-Eb 11 helyszíne közül: amióta 2014-ben az UEFA kiosztotta a rendezési jogot, egy helyen sem költöttek annyit a stadionra, mint nálunk. A korábbi kiadásokat is beleszámítva Eb legdrágább stadionja így sem a mienk, de szinte lehetetlen versenyezni, ha a Wembley és az azeri nemzeti stadion is a mezőnyben van. Mások sem úszták meg könnyen, Bukarestben például négy stadion átépítését ígérték, és ebből kettő áll valahogy, a spanyolok az után cseréltek helyszínt, hogy a bilbaói pályára ráköltöttek még néhány millió euró közpénzt a félretervezés miatt, de más helyszíneken is komoly anyagi bukások állnak a stadionok mögött. Van azonban néhány olyan rendező város is, ahol úgy tűnik, még pénzügyileg is sikeresek lehetnek. Az egyetlen rendező pedig, ahol valaki belebukott a stadionépítés körüli korrupcióba, München. Bemutatjuk az Eb 11 helyszínét.

hvg360 Sztojcsev Iván

A NER és a sport 10 éve: amit pénzen meg lehetett venni, azt megvették

Kevés dolgot szeretnek az ország mostani vezetői annyira, mint a sportot. Épp ezért a NER eddigi 10 évének összegzésekor úgy érdemes nézni ezt a területet: mi történik akkor, ha valamiben minden áron szeretnének eredményt elérni? Stadionok, sportcsarnokok építésében és világversenyek rendezésében nagyot lépett előre az ország 2010 óta –épp csak a sporteredmények nem akarnak jönni.

Gazdaság Sztojcsev Iván

Tényleg mi vagyunk a legnagyobb lúzerek az Eb-meccset rendezők között?

Hiába költöttek el legalább 150 milliárd forint közpénzt a budapesti Eb-rendezésre, ha a válogatott nem jut ki a Nemzetek Ligájából, akkor a magyar foci igazi alternatív himnusza nem a Nélküled lesz, hanem a Money for Nothing. De vajon egyedül vagyunk ezzel? Körbenéztünk, mennyi pénzt költött a 12 rendező, és hogy állnak most az előkészületekkel.