Halálra gázoltak egy embert Orbánék egyik bányájában
Halálos baleset történt Vámosszabadiban, az Orbán-család tulajdonában álló kavicsbányában.
Halálos baleset történt Vámosszabadiban, az Orbán-család tulajdonában álló kavicsbányában.
A helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes útlezárás van a 14-es számú főút Vámosszabadi-Medve, magyar-szlovák határátkelőhely előtti szakaszán.
A folyó szélén lévő mércénél mindössze 11 centiméteres a Duna vízszintje Nagybajcsnál.
A tálibok hatalomátvétele után afgán családok is érkeztek Magyarországra, akik most a Vámosszabadi befogadó állomáson várakoznak. De mire számíthatnak most Magyarországon? Hogyan fogadja Magyarország azokat a frissen Kabulból menekített afgánokat, akiknek az élete éppen azért került veszélybe a hazájukban, mert a magyar katonák NATO-misszióját segítették? A Deutsche Welle helyszíni riportja.
A lap szerint egy sietve összekalapált törvény miatt kapták csak a jóval korlátozottabb lehetőséget nyújtó „egyéb célú ideiglenes tartózkodási engedélyt” a Magyarországra hozott afgán állampolgárok.
Legfeljebb 150 embert szállítottak oda három busszal. A helyiek arra számítanak, hogy a nyitott táborból hamar nyugati országok felé távoznak a tálib uralom elől kimenekített családok.
A polgármester megnyugtatta a helyieket, hogy a menekültek "nem harcosok vagy bűnözők".
Az ajtók bezárultak a menedékkérők előtt – írja a Vámosszabadiból érkezett AFP-jelentés.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök délelőtt jelentette be, hogy az Európai Bíróság döntése után a kormány bezárja a tranzitzónákat.