Az uniós bíróságra megy a magyar kormány az Erasmusért
Decemberben ismét megerősítette az Európai Bizottság, hogy a modellváltó egyetemeknek nem jár Erasmus, de a kormány nem adja fel a harcot.
Decemberben ismét megerősítette az Európai Bizottság, hogy a modellváltó egyetemeknek nem jár Erasmus, de a kormány nem adja fel a harcot.
Tavaly még 10 ezer hallgató tanult külföldön az EU finanszírozta Erasmus-programban, de szeptembertől már csak a helyébe lépett magyar verzió, a Pannónia érhető el a modellt váltott intézmények hallgatói számára. Az állam pénzéből akár Dél-Amerikába, Ázsiába és Afrikába is eljuthatnak a diákok, egyelőre mégis hatalmas kudarc a Pannónia.
A rajzfilm 1975-ben készült magyar-amerikai koprodukcióban, megtörtént események alapján.
Felkerestük a magyar gyártmányú motorok Mekkáját, azt a magántulajdonban lévő múzeumot, melyhez fogható nincs még egy a világon.
A turisták által közkedvelt tengerparti spanyol városban többek közt a benzingőz rajongók is megtalálhatják a számításukat.
A lakásbiztosítási, a társasház-biztosítási és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) állományt veszi át az Aegon.
Egy pannóniai római légióban szolgált fiatal egyiptomi katona, Aurelius Polion családjához írt levelét tartalmazza az az 1800 éves papirusz, amelyet megfejtett és lefordított egy amerikai kutató.
A képes mesekönyvek egérkéi kivétel nélkül mindig nagylyukú sajtból kandikálnak ki. Ha a lyuk nem áldásos tevékenységük nyomán keletkezett, akkor minden gyerekben felvetődik a kérdés: hogy kerül a lyuk a sajtba?
Egy 47 éves oldalkocsis Pannóniával indult a londoni olimpiára egy expedíció, hogy a brit fővárosban a magyar sportolóknak szurkoljanak az olimpiai küzdelmekben - írja a Turizmus Online.
2011-ben az Életút és a Honvéd magánnyugdíjpénztár tudta a leginkább gyarapítani tagjai pénzét. Az önkéntes nyugdíjkasszáknál az eddigi adatok szerint a Pannónia, az MKB és a Honvéd viszi a prímet, de csak egy-egy portfólióval – írja az azenpenzem.hu.
Sehol a világon nem készítettek akkora méretű római mozaikpadlót eredeti anyagokkal az eredeti helyén, mint a Villa...
Sehol a világon nem készítettek akkora méretű római mozaikpadlót eredeti anyagokkal az eredeti helyén, mint a Villa Romana Balácán. Hétszázezer mozaikdarabból rakják össze a képet.