Charli XCX játszhatja a főgonoszt a készülő Narnia-filmben
2005 után ismét filmre viszik C.S. Lewis népszerű regényét, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrényt, amelyért az Oscar-díjra jelölt Greta Gerwig felel majd.
2005 után ismét filmre viszik C.S. Lewis népszerű regényét, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrényt, amelyért az Oscar-díjra jelölt Greta Gerwig felel majd.
A világ legismertebb játékfigurájáról készült film rendezője, Greta Gerwig az első nő, aki önálló rendezőként Hollywood elvárásait túlteljesítve művével átlépte az egymilliárd dolláros bevételi határt.
Fontos, hogy az ember megkérdőjelezze, milyen korlátokat és milyen szerepeket épít magába – mondja Moskát Anita író. Szerinte, ha ezeknek a mintáknak a mélyére ásunk, lehet, hogy el fogunk utasítani bizonyos szerepeket, de egyben csökken a belső feszültség is. Ebben a folyamatban pedig fontos szerepet játszhat a fantasy. Interjú.
Olyan kitalált helyszínek tűntek fel a brit útjelző táblákon mint Sohaország, Narnia vagy Gotham.
Ha a diákok nem lennének alkoholisták, amióta világ az egyetem, akkor nem készült volna el sem a Gyűrűk Ura trilógia, sem a Hobbit, sem a Narnia krónikái. Itt állnánk télvíz idején hobbitok és kentaurok nélkül.
Mely egészen elképesztő és zseniális ötlet, ha jobban belegondolunk.
A legnagyobb magyar mozihálózat látogatói a mai naptól 3D-ben is élvezhetik a bemutató előtti filmek előzeteseit, ráadásul a speciális szemüvegek nélkül.