Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#K._Tamás

Bűnügy MTI

MN: újabb rendőrfőtiszt maffiagyanúban

Már négy egykori rendőrfőtisztet gyanúsít az ügyészség azzal, hogy tagja volt az éjszakai szórakozóhelyeiről elhíresült V. László vezette bűnszervezetnek - írta a Magyar Nemzet pénteken.

Itthon MTI/Magyar Nemzet

Feletteseire vallott a főtiszt a rendőri korrupciós ügyben

Felettesei és más vezetők büntetőeljárásba való bevonását kezdeményezte a rendőrségi korrupciós botrány gyanúsítottja, K. Tamás; a volt főtiszt védője kihallgattatná azokat, akiknek a hatásköre volt a V. László érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyek ellenőrzésére - olvasható a szombati Magyar Nemzetben.

Itthon Blikk

Kocsmában tervelték ki a csepeli kettős gyilkosságot

A Blikk birtokába került vádirata szerint K. Tamás nem hirtelen felindulásból végezte ki két áldozatát. K. Tamás és Deme Gábor egy szórakozóhelyen – úgy tudni, törzshelyükön, egy csepeli kocsmában – beszélte meg, hogy elteszik láb alól az iskola igazgatóját és megszerzik diplomatatáskáját, amiben rájuk terhelő bizonyítékokat tartott.