Autó hvg.hu 2023. június. 08. 08:15

Forgalommal szemben furikázott egy lopott veterán autóval két fiatal

Nem mellesleg jogosítványuk sem volt, és ittak is az autókázás előtt.

Balatonkenesénél állítottak meg a rendőrök egy veterán Mercedest, mivel korábban bejelentette valaki, hogy az autó a szemközti sávba áttérve közlekedett. 

A több mint ötmillió forint értékű veterán járművet a két fiatal június 06-án délután Badacsonytomajról vitte el, majd azzal Budapestre akartak menni. Az autó huszonöt éves sofőrje és huszonnégy éves utasa felváltva vezették az autót, így mindkét fiatalt megszondáztatták a rendőrök, és kiderült, hogy alkoholt is fogyasztottak, ezen felül érvényes jogosítványuk sem volt – írja a police.hu.

Előállították őket, és büntetőeljárást indítottak ellenük.

Hirdetés