Autó hvg.hu 2021. március. 06. 14:30

Késsel fenyegetett meg egy férfit egy teherautósofőr a 8-as főúton

A két sofőr még a 8-as úton keveredett szóváltásba, majd a járműből kiszállva próbálták rendezni a konfliktust.

A rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki egy 58 éves, Csongrád-Csanád megyei lakost.

A hatóság honlapja szerint a férfi a 8-as számú főúton, Várpalota irányából közlekedett teherautójával Veszprém felé március 5-én, délután. Menet közben összeszólalkozott egy másik teherautó sofőrrel, akivel később az út mellett próbálták rendezni a nézeteltérést.

Az 58 éves férfi kést rántott, és fenyegető mozdulatkat tett a másik sofőr felé, majd visszaült a teherautóba és elhajtott. A rendőrök nem sokkal később Veszprém külterületén állították meg.

A férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt folyik eljárás.

Hirdetés