Ez a makulátlan állapotú orosz négykerekű 36 évvel tekeri vissza az időgép kerekét.

A szakszerűen restaurált budapesti autó árcéduláján nem kevesebb, mint 5,5 millió forintos összeg olvasható. Ebből a pénzből akár egy vadonatúj Suzuki Vitarát is vásárolhatnánk; az eladó azzal magyarázza a nem alkuképes eladási árat, hogy maga az újjáépítés értéke meghaladja az 5 millió forintot.

A hivatalos OT és FIVA minősítéssel rendelkező Lada 1500s 1984-ben hagyta el a gyártósort, a felújítás óta pedig mindössze 1 900 kilométert hagyott maga mögött.

A kívül piros, belül fekete járgány mozgatásáról egy 1,5 literes benzinmotor gondoskodik, mely egy négyfokozatú kéziváltón keresztül juttatja el 75 lóerős teljesítményét a hátsó kerekekre.


Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.