Egy BMW-t kötött el az autózáshoz, amivel karamboloztak és többen súlyosan megsérültek.
A paksi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát a police.hu tájékoztatása szerint, amelyet egy izsáki fiúval szemben indítottak. Az eljárás során kiderült, hogy a 15 éves sofőr unokatestvére szüleinek autóját engedély nélkül vitte el a balesetüket megelőzően.

A BMW-vel nagy sebességgel Dunaföldvár belterületén haladtak még tavaly október 19-én a késő esti órákban, majd egy autóbuszöböl magasított padkájának hajtottak. A kocsi hátsó kereke kitörött az ütközéstől, és az autó irányíthatatlanná vált, nekiütközött egy villanyoszlopnak, valamint két parkoló személygépkocsit – egy Suzukit és egy Mazdát – is összetört.

Az autót a 15 éves izsáki fiú vezette, – akinek még nem is lehetett jogosítványa – utasai pedig 13 és 15 év közötti fiatalok voltak. A járműben senki nem használta a biztonsági övet. A fiúnak nem csak a baleset miatt kell majd felelnie, hanem az engedély nélküli vezetés miatt is.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
