Ezt a régi kétütemű autót fel sem kellett újítani, eredeti állapotában is makulátlan minőségű.
Az NDK-ban 1966-ban dobták piacra az úgynevezett "kocka" Wartburgot, ami először 1000-es, aztán pedig 353-as típusjelzéssel rótta a szocialista országok, így többek közt hazánk útjait.
Az egykoron a magyar utcaképet jelentősen meghatározotó típus mára szinte teljesen eltűnt a forgalomból, mi viszont most találtunk belőle egy elképesztően jó állapotú régi példányt. Íme:





Az egykoron a magyar utcaképet jelentősen meghatározotó típus mára szinte teljesen eltűnt a forgalomból, mi viszont most találtunk belőle egy elképesztően jó állapotú régi példányt. Íme:

Használtautó.hu
A mellékelt fotókon látható Wartburg 353 De Luxe 1977-ben, tehát 42 éve látta meg a napvilágot, és az azóta eltelt időkben kevesebb, mint 38 ezer kilométert tettek meg vele. Ez meg is látszik az állapotán, ami annak ellenére is kiváló, hogy a kocsit nem újították fel.

Használtautó.hu
A törtfehér fényezésű keletnémet szedán teljesen üzemképes és régi típusú szürke forgalmi engedélye van. Az árcéduláján pedig 2 millió forintos összeg olvasható.

Használtautó.hu

Használtautó.hu

Használtautó.hu

Használtautó.hu
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.