Autó hvg.hu 2017. szeptember. 05. 05:21

Jó ez a román autópálya, de nem hiányzik innen valami?

A kivitelezők már megépítették Kolozsvár nyugati elkerülőútját, de használni mégsem lehet, mert a legfontosabb elemet kifelejtették.

Nincs furcsább a hazai útépítésnél – gondolhatnánk, a szomszédos Romániának azonban sikerült erre rácáfolnia. A Főtér beszámolója szerint ennek oka, hogy bár lassan a végéhez közeledik az A3-as erdélyi autópálya Gyalu és Magyarnádas közötti szakaszának építése – ami Kolozsvár nyugati kerülőútját jelenti –, ám a 8,7 kilométeres szakaszt egy jó darabig még nem vehetik birtokba az autósok.

Az ok rendkívül prózai:

elfelejtettek megépíteni egy hidat.

A beszámoló szerint a viaduktot, ami a Szamos felett ívelt volna, még a Bechtel-szerződés idején kezdték el építeni, ám az amerikaiakkal kötött szerződés körül sok volt a bonyodalom, így végül a híd építését félbehagyták, a terveket pedig „elnyelte” a bürokrácia süllyesztője.

Egyelőre nem tudni, mikor épül meg a szakaszt az Aranyosgyéres felé vezető úttal összekötő híd, mert bár az ezt kivitelező olasz cég már megvan, a szerződést egyelőre nem írták alá az építésről.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés