2005. augusztus. 06. 16:43
MTI
Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 06. 16:48
Világ
Kiutasítottak egy iszlám radikálist Franciaországból
Hazatoloncoltak Franciaországból egy radikális iszlám nézeteket valló algériai állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy szoros kapcsolatok fűzték terrorista körökhöz. Augusztus végéig tucatnyi radikálist utasítanak ki az országból.
A párizsi belügyminisztérium közleménye szerint Amar Herazt nem sokkal éjfél után egy Marseille-ből kifutó hajón útnak indították Algír felé.
Kiutasítások |
Július 29-én már kiutasítottak egy 35 éves algériait, aki egy párizsi mecsetben "szent háborúra" szólította fel a hívőket. Egy héttel korábban egy algériai imámra sújtott le a törvény szigora, akinek köze volt a TGV gyorsvasút egyik szerelvénye ellen 1995-ben Chasse-sur-Rhone településen végrehajtott pokolgépes merénylethez. |
"Az újabb kitoloncolás Nicolas Sarkozy belügyminiszter politikájának keretébe illeszkedik, amelyet terrorista körökkel kapcsolatban álló, radikális iszlámistákkal szemben hirdetett meg" - hangsúlyozta közleményében a párizsi belügyminisztérium.
Sarkozy júliusban jelentette be, hogy augusztus végéig tucatnyi radikális iszlámistát fognak kiutasítani. Az intézkedés hatálya alá eső, honosított külföldieket a kitoloncolás mellett állampolgárságuk megvonása is fenyegeti.

Világ
2005. augusztus. 05. 14:45
Brit törvényi szigorítások a terror-felbújtók ellen
Világ
MTI
2005. február. 15. 18:48
Kiutasítottak egy uszító arab prédikátort Németországból
Világ
MTI
2005. július. 29. 17:18
Kiutasítják a pakisztáni vallási iskolák külföldi diákjait
Világ
MTI
2005. július. 15. 11:23
Franciaország kiutasítja a radikális iszlámhívőket
Világ
2004. május. 27. 09:00