2007. április. 06. 17:39
MTI
Utolsó frissítés: 2007. április. 06. 17:44
Gazdaság
73 milliárdot költöttek el reklámra az elektronikus médiában
Az elektronikus nettó reklámpiac mérete 2006-ban 73 milliárd forint volt, ami 7,1 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva - mondta Gorondi Csaba, az Ernst and Young Tranzakciós Tanácsadási Szolgáltatások üzletágának szakértője sajtótájékoztatón.
A 73 milliárdos összegből a televíziók 65,1 milliárd forinttal részesedtek, ami 7,7 százalékkal haladta meg a 2005. évit, míg a rádiós reklámköltések megközelítették a 8 milliárd forintot, és ez 2,3 százalékkal többet tett ki, mint az előző évben. Az összesítés második alkalommal tesz közzé nettó, azaz nem listaáras, hanem a kedvezményekkel csökkentett árakat, amiben nincs benne a médiumok emelt díjas sms-ből, telefonból és egyéb saját márkás árucikkekből származó bevétele.
A szakértő kiemelte, hogy a rádiós reklámérték összehasonlítást befolyásolta, hogy a Magyar Rádió 2005-ben még nem tartozott az adatszolgáltatók közé. Gorondi Csaba közölte: az idén első ízben az adatokat a televíziók esetében további bontásban is közzéteszik. Így a szpot reklám bevételek 62,047 milliárd forintot, míg a szponzorációs bevételek 3,041 milliárd forintot tettek ki.
A felmérés szintén első ízben elkülönítette az országos, földi sugárzású televíziók reklámbevételét, amely meghaladta az 56,048 milliárd forintot, míg az egyéb televíziók reklámbevételei csaknem elérték a 9,1 milliárd forintot. A reklámtorta továbbá csak a tényleges pénzmozgást igénylő bevételeket tartalmazza, vagyis a barter-tranzakciókat nem.
Az előző évi reklámbevételekről 21 televízió és 4 rádió szolgáltatott adatokat. Így az ATV, a Cartoon Network, a Cool, a Discovery, a Duna TV, a Film+, a Hír TV, a Magyar Televízió, a Minimax, a National Geographic Channel, a PAX TV, az RTL Klub, a Spektrum, a Sport1, a Sport2, a TV2, a Viasat 3, a VIVA, valamint az újként adatokat adó A+, a Hálózat TV, és a SportKlub. A rádiók közül a Danubius, a Juventus, a Sláger, és újként a Magyar Rádió is szolgáltatott információt.
Málnay B. levente, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) elnöke, az MTV Networks Magyarország vezérigazgatója közölte: a napvilágot látott számok a teljes TV-piac eredményét tükrözik, mivel az AGB mérése szerint az adatszolgáltató televíziók összesített átlagos részesedése a 4 év feletti televíziót néző korosztályban 91,2 százalék, a reklámot nem tartalmazó videóval és a HBO-val kiegészítve. Ez utóbbiak azért szerepelnek az adatok között, mert nincs külön, a tortából "hiányzó" reklámbevételük.
A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete 2006-ig Televíziók és Rádiók Országos Reklámtanácsa (TORTA) néven működött. Ez az egyetlen olyan - az összes jelentős elektronikus médiumot tömörítő - szakmai szervezet, amely ténylegesen, aktívan működik. A televíziók korábban tényleges bevételi adatot hivatalosan nem közöltek, így csupán becslések láttak napvilágot. A felmérést végző cég a rádióktól és a televízióktól kapott adatokat összesíti, a számokat egyenként nem adja ki, valamint azokat az összesítést követően megsemmisíti.
Hócza Kálmán, a Magyar Rádió Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese elmondta: a közszolgálati rádió 2006. évi reklámbevétele 910 millió forintot tett ki, ami a rádiós reklámpiac mintegy 12 százalékát teszi ki.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.

Shake
MTI
2007. március. 25. 12:51
Filmszerepekkel felérő sztágázsikat keresnek a hírességek a reklámokkal
Itthon
MTI
2007. február. 23. 15:35
Magyar reklámfilm nyert a nemzetközi filmfesztiválon
Gazdaság
HavariaPress
2007. március. 22. 12:56
Kétmilliós bírság a megtévesztő ásványvíz reklámért
Itthon
MTI
2007. március. 27. 11:47
"Reklám-leányvállalat" alakult a "Magyarország Rt.-ben"
Gasztro
MTI
2007. március. 15. 15:26
Gyerekkori elhízás és a reklámok
Shake
hvg.hu
2007. március. 12. 16:02