2005. augusztus. 24. 10:02
MTI
Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 24. 10:03
Gazdaság
Jönnek a japán-kínai 4G mobilok
Japán és Kína közösen kívánja kifejleszteni a mobiltelefonok következő generációját, egyesítve a japán technológiai ismereteket a kínai piaci potenciállal. A két ország kormányának képviselői pénteken adnak találkozót egymásnak Tokióban az együttműködés létrehozására.
A felek kutatási és fejlesztési kooperációs szerződést kívánnak kötni annak érdekében, hogy erősségeiket egyesítve globális technológiai szabvány létrehozására tegyék képessé magukat. A tárgyalásokat rendszeres időközönként újabbak követik majd és konzultációs fórumot is létrehoznak gazdasági vezetők, tudósok és állami tisztségviselők részvételével.
A negyedik generációs mobiltelefonok piaci megjelenése 2010 körül várható. A feltételezések szerint adatforgalmazási sávszélességük az optikai kábelek nagyságrendjébe esik majd, ami új távlatokat nyit meg a távközlés és a tartalomszolgáltatás terén.
Japán úttörő szerepet töltött be az internetes funkciókat felmutató harmadik generációs mobiltelefónia elterjesztésében. A világ többi része a viszonylag magas költségek és díjak miatt még messze mögötte kullog a technológia adoptálásában. A legnagyobb japán mobilszolgáltató, a 3G technológiát 2001-ben bevezető NTT DoCoMo a korábbi mobiltechnológiákra alapuló szolgáltatásokat teljes egészében fel kívánja számolni 2012-ig.
Kína óriási növekedés előtt áll a mobiltelefónia elterjesztésében, de a japán vállalatok alig néhány százalékos piaci részesedést tudhatnak csak magukénak. A piacot az európai gyártók, közöttük is a Nokia uralják. 2004 végén 334,82 millió mobiltelefon előfizető volt Kínában, amely a népesség 25,9 százaléka.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.

IT-SZALON
hvg.hu
2005. augusztus. 16. 16:13
Kamerás mobil lett az év telefonja
Trend
HVG
2005. július. 21. 13:30
3G mobilszolgáltatások Magyarországon
Világ
MTI
2005. július. 25. 14:24
Kikapcsolhatók a mobilhálózatok támadás esetén?
Itthon
MTI
2005. augusztus. 19. 11:56
Magyarországon 3 évig tárolják a mobilhívások adatait
Tech
hvg.hu
2005. augusztus. 02. 10:55