2004. május. 27. 18:25
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Gazdaság
Taszár: nincs pénz a polgári repülőtér folytatásra
Ahhoz, hogy a polgári repülőtér fogadókész legyen, az eddigi több mint ötszáz millió forinton túl még ugyanennyire lenne szükség - jelentette be csütörtökön a repülőtér polgári hasznosítására megalakult kht. ügyvezetője.
Vékony László szerint a polgári repülőtér hasznosításához hiányzó harmadik ütemhez és a polgári terminál berendezéséhez szükséges forrás megszerzésére pillanatnyilag nincs lehetőség, mert egyelőre nem írtak ki olyan pályázatot, amire jelentkezni tudnának. Ez azonban bármikor megváltozhat, a pályázat benyújtásra kész - fűzte hozzá.
A polgári hasznosításban tulajdonosként érintett három önkormányzat - Somogy megye, Kaposvár és Taszár - hat évvel ezelőtt hozta létre a közhasznú társaság elődjét, a Taszár Airport Kft.-t 19 millió forint alaptőkével. (MTI)

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.